Dr. Imre László

megyei jegyző

Cím:
8200 Veszprém, Megyeház tér 1.

Hivatali főszám:
88/545-000 Mellék: 162

Közvetlen szám: 545-021

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Megyei jegyző feladatai

  • Gondoskodik az önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok ellátásáról.
  • Tanácskozási joggal részt vesz a közgyűlés és a bizottságok ülésein, biztosítja a testületek működésének törvényességét.
  • Vezeti a hivatalt, és szervezi annak tevékenységét.
  • Kinevezi a hivatal dolgozóit, és gyakorolja felettük az alapvető munkáltatói jogokat.
  • Javaslatot tesz az aljegyző kinevezésére, gyakorolja felette az egyéb munkáltatói jogokat.
  • Dönt a jogszabály által hatáskörébe tartozó, valamint a közgyűlés által rá átruházott feladat- és hatáskörében.
  • Döntésre előkészíti a közgyűlés elnöke hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyeket.
  • Gondoskodik a hivatal belső ellenőrzésének teljesítéséről.
  • Gyakorolja a hivatali közbeszerzések előkészítése és égrehajtása során a Beszerzési és Közbeszerzési Szabályzatban rögzített feladat- és hatásköröket, kinevezi a közbeszerzési munkacsoport és a Bírálóbizottság tagjait és a témafelelősöket.
  • A hivatal felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselői létszáma 20 %-áig szakmai tanácsadói, illetve szakmai főtanácsadói címet adományozhat a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény, valamint az SZMSZ előírásai szerint.
  • Biztosítja az ISO 9001 szabvány szerinti minőségirányítási rendszer teljeskörű dokumentált működését.

Irodák

  • Főépítészi, Területfejlesztési, Területrendezési Iroda

    Fabacsovics Zoltán
    megyei főépítész, irodavezető
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 127
    Közvetlen szám: 545-070
    E-mail: fabacsovics.zoltan(kukac)vpmegye.hu

    Rajkó Viktória
    területfejlesztési titkár
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 132
    Közvetlen szám: 545-072
    E-mail: rajko.viktoria(kukac)vpmegye.hu

    Várszegi Bernadett
    területfejlesztési referens
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 257
    Közvetlen szám: 545-077
    E-mail: varszegi.bernadett(kukac)vpmegye.hu


    Főépítészi, Területrendezési, Területfejlesztési Iroda feladatai 

    Térségi kapcsolatok: 

    • Részt vesz a települési önkormányzatok felkérése alapján a települések fejlesztési tevékenységének elősegítésében.
    • Kapcsolatot tart a gazdasági élet szereplőivel, különösen a kereskedelmi és iparkamarával.
    • A települési önkormányzatok felkérése alapján közreműködik a helyi önkormányzatok területfejlesztési társulásainak szerveződésében.
    • A területi tervezés és a végrehajtás során gondoskodik a partnerség elvének érvényesítéséről.
    • Segíti a közgyűlés elnökének a Balatoni Szövetség, és a Balaton Fejlesztési Tanács munkájában való részvételét.
    • Segíti a közgyűlés delegáltjainak munkáját a területfejlesztési fórumokban.
    • Szervezi az együttműködést a települési önkormányzatokkal, a megye fejlesztésében közvetlenül és közvetve közreműködő területi államigazgatási szervekkel, az érdekelt civil és szakmai szervezetekkel.
    • Ellátja a területfejlesztési szakmai kollégium munkaszervezeti feladatait, ezzel összefüggésben kapcsolatot tart a kollégium tagjaival.

    Területfejlesztés és Területrendezés: 

    • A 2014-2020, valamint a 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben és a 256/2021. (V.18.) Korm. rendeletben a megyei önkormányzat részére meghatározott döntéshozatalok előkészítésében történő szakmai közreműködés.
    • Ellátja a megye területére vagy térségére készülő területrendezési tervezéssel kapcsolatos feladatokat.
    • Gondoskodik a településrendezési terveknek a megyei területrendezési tervekkel való összhangjáról.
    • Ellátja a megrendelői feladatokat a megye hosszú távú területfejlesztési koncepciójának, illetve a megye területfejlesztési programjának elkészítésében.
    • Részt vesz az épített és természeti környezet védelmével és a térségi területrendezéssel kapcsolatos feladatok összehangolásában.
    • Előkészíti állásfoglalásra a térségi területfejlesztési koncepciókat, területfejlesztési programokat, az országos területfejlesztési koncepciót és a nemzeti fejlesztési stratégiát.
    • Szakmai kapacitásával segíti a területfejlesztési önkormányzati társulások és a térségi fejlesztési tanácsok tervező, döntés-előkészítő, fejlesztési célokat feltáró, pályázatokat megalapozó tevékenységét.
    • Előkészíti állásfoglalásra az országos, valamint a megyét érintő ágazati fejlesztési koncepciókat és programokat, továbbá a területét érintő területrendezési terveket.
    • Előkészíti állásfoglalásra az illetékességi területét érintően, az országos, valamint kiemelt térségekre vonatkozó területrendezési terveket.
    • Részt vesz a Központi Statisztikai Hivatallal és más területi adatgyűjtő szervezetekkel együttműködve a területi információs rendszer kialakításában és működtetésében, információkat biztosít a területi tervek készítéséhez.
    • Vizsgálja és értékeli a megye társadalmi és gazdasági helyzetét, környezeti állapotát, adottságait, a vizsgálatok során felhasznált információkat és a vizsgálatok eredményeit a területi információs rendszer rendelkezésére bocsátja.
    • Véleményezésre előkészíti a megyei térképészeti határkiigazítást.
    • Ellátja jogszabályban meghatározott körben a földrajzi nevek megállapításáról és megváltoztatásáról történő döntések előkészítésével kapcsolatos teendőket.
    • Összegyűjti és megőrzi a megye területére készült rendezési terveket.
    • Részt vesz a megyei jogú város önkormányzata és az érintett települések önkormányzatai településrendezési terveinek városkörnyéki összehangolása érdekében.
    • Előkészíti állásfoglalásra az országos, a régió, a kiemelt térség területfejlesztési koncepcióját és programját, az országos, a kiemelt térség területrendezési tervét.
    • Elősegíti a megyei területfejlesztési koncepció és a területrendezési tervek, valamint a településfejlesztési koncepciók, integrált településfejlesztési stratégiák és a településrendezési eszközök összhangjának megteremtését, ennek érdekében véleményezésre előkészíti és figyelemmel kíséri azokat.
    • Előkészíti véleményezésre az illetékes területi államigazgatási szervek megyét érintő fejlesztéseit és pályázatait.
    • Részt vesz a területfejlesztési programok végrehajtásának nyomon követésében és értékelésében.
    • Előkészíti a megyei önkormányzat területfejlesztési, és területrendezési feladataival összefüggésben végzett munkájáról szóló beszámolót.
    • A területrendezési hatósági eljárásról szóló jogszabályban foglaltak szerint a területrendezési hatósági eljárások során – szükség esetén – előkészíti a kérelmezői vagy ügyfél státuszból adódó véleményt.
    • Figyelemmel kíséri a megyében zajló infrastrukturális fejlesztéseket.

    Környezetvédelem és természetvédelem: 

    • Ellátja a megyei környezetvédelmi program készítésével és felülvizsgálatával kapcsolatos feladatokat. Figyelemmel kíséri a környezetvédelmi programban foglalt feladatok végrehajtását, előkészíti a megyei környezetvédelmi program végrehajtásának előző évi alakulásáról szóló beszámolót.
    • Előzetesen véleményt nyilvánít a települési önkormányzati környezetvédelmi programokról és a Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottság elé terjeszti.
    • Előkészíti állásfoglalásra a települési önkormányzatok környezetvédelmet érintő rendeleteit a Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottság számára.
    • Elősegíti az 1995. évi LIII. tv. 58. § (7) bekezdésében szereplő egyezség létrehozását.
    • Javaslatot tehet települési önkormányzati környezetvédelmi társulások létrehozására.
    • Ellátja a megye területén található helyi jelentőségű védett természeti területek védelmével kapcsolatos tevékenységek összehangolását.
    • Javaslatot tesz helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánításra.
    • A települési önkormányzat felkérése alapján közreműködik a helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánítás előkészítésében.
    • Részt vesz a helyi jelentőségű védett természeti területek fenntartása érdekében a megyei önkormányzat és a települési önkormányzatok között köthető megállapodás, vagy társulás létrehozásának előkészítő munkáiban.
    • Elősegíti a települési önkormányzatok természetvédelmi tevékenységét.
    • Véleményezésre előkészíti a fő közlekedési létesítmény intézkedési tervjavaslatát.

    Egyes közszolgáltatások: 

    • Előkészíti a megye területét érintő, külön jogszabályban meghatározott villamos-energiakorlátozás sorrendjének véleményezését.
    • Részt vesz a területfejlesztési koncepció alapján a megye területére vonatkozó, külön jogszabályban meghatározott energiaellátási tanulmány készíttetésében.

    Egyéb feladatok: 

    • Szakmailag segíti a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottság, valamint a Terület és Településfejlesztési Operatív Program Bizottság tevékenységét.
    • Ellátja a Veszprém Megyei Területfejlesztési Szakmai Kollégium adminisztrációs feladatait.
    • Ellátja a területfejlesztéssel és területrendezéssel, környezet- és természetvédelemmel, térségi kapcsolatokkal, egyes közszolgáltatások ellátásával kapcsolatos beszerzések és szolgáltatás megrendelések feladatait.

     

  • Gazdasági Iroda

    Szász Jutka
    irodavezető
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 194
    Közvetlen szám: 545-052
    E-mail: szasz.jutka(kukac)vpmegye.hu

    Farkas Barbara
    költségvetési referens
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 199
    Közvetlen szám: 545-053
    E-mail: farkas.barbara(kukac)vpmegye.hu

    Lisztes Nikolett
    gazdasági referens
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 133
    Közvetlen szám: 545-061
    E-mail: lisztes.nikolett(kukac)vpmegye.hu

    Orbán-Hék Marianna
    gazdasági referens
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 124
    Közvetlen szám: 545-023
    E-mail: orban-hek.marianna(kukac)vpmegye.hu

    Stranszky Csilla
    gazdasági referens
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 190
    Közvetlen szám: 545-055
    E-mail: stranszky.csilla(kukac)vpmegye.hu


    Gazdasági Iroda feladatai 

    • Koordinálja a megyei önkormányzat költségvetési és zárszámadási rendelet-tervezetének összeállítását.
    • Gondoskodik a költségvetési rendelet és annak módosító rendeletei, valamint a zárszámadási rendelet Integrált Jogalkotási Rendszerben (loc-lex) történő szerkesztéséről.
    • Bizottsági, illetve közgyűlési döntésre előkészíti az önkormányzat költségvetését érintő előterjesztéseket. Gondoskodik a gazdasági ágazati döntések végrehajtásáról.
    • Szükség esetén előkészíti az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet-tervezetet.
    • Az államháztartási információs rendszer keretében szervezi az elfogadott költségvetésről szóló tájékoztató összeállítását.
    • Előkészíti az önkormányzati biztos kirendelésével kapcsolatos testületi előterjesztést.
    • Közgyűlési döntésre előkészíti a behajthatatlan követelések törlésére irányuló kérelmeket.
    • Szükség esetén elkészíti a költségvetési rendelet módosításának tervezetét, továbbá elkészíti az előirányzat-módosításokat a közgyűlés elnökének hatáskörében.
    • Szakmailag segíti a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottsága tevékenységét.
    • Kapcsolatot tart a Magyar Államkincstárral.
    • Megállapodás alapján ellátja a megyei nemzetiségi önkormányzatok gazdálkodásával kapcsolatos feladatokat.
    • Ellátja a központi költségvetésből nyújtható támogatások igénylésével és elszámolásával kapcsolatos pénzügyi feladatokat.
    • Szervezi és ellátja a megyei önkormányzat és hivatala tekintetében az operatív gazdálkodási teendőket, kialakítja a számvitel rendjét, vezeti a számviteli nyilvántartásokat.
    • Az éves költségvetéshez kapcsolódóan előirányzat felhasználási ütemtervet készít.
    • Havi információt szolgáltat a megyei önkormányzat összesített bevételeinek és kiadásainak alakulásáról.
    • Havonta időközi költségvetési jelentést készít az önkormányzat működéséről, valamint a hivatal, a nemzetiségi önkormányzatok bevételeinek, kiadásainak előirányzati és teljesítési adatairól.
    • A központi gazdasági rendszer igényeinek megfelelően elkészíti havonta az időközi költségvetési jelentést, negyedévente az időközi mérlegjelentést, és gondoskodik határidőben történő leadásáról.
    • Figyelemmel kíséri a gazdálkodás szabályszerűségét a jóváhagyott előirányzatok felhasználása vonatkozásában.
    • Egyezteti és karbantartja a megyei önkormányzat, a hivatal, valamint a megyei nemzetiségi önkormányzatok törzskönyvi nyilvántartását, intézkedik a Magyar Államkincstár felé a törzsadattárban történő változásokról.
    • Értékbeni nyilvántartást vezet az önkormányzati ingatlanvagyonról, gondoskodik annak a főkönyvi adatokkal és az ingatlan vagyonkataszterrel való egyezőségéről.
    • Ellátja az önkormányzat, a hivatal, a nemzetiségi önkormányzat pályázatai, projektjei megvalósításával kapcsolatos pénzügyi feladatokat.
    • Intézi a bevételek beszedésével kapcsolatos pénzügyi teendőket, a számlakibocsátást.
    • Ellátja a hivatal, a nemzetiségi önkormányzatok illetmény nyilvántartásával összefüggő feladatokat a költségvetési információ és beszámoló rendszerének megfelelően.
    • Elvégzi a felújítási, beruházási és rekonstrukciós munkákkal összefüggő pénzügyi feladatokat.
    • Gondoskodik az adóbevallások elkészítéséről és benyújtásáról, továbbá az iroda feladatköréhez kapcsolódó statisztikai jelentések határidőben történő elkészítéséről.
    • Kapcsolatot tart a Magyar Államkincstárral a bérszámfejtés, az adatszolgáltatás, az információs rendszer működtetése körében.
    • A Magyar Államkincstár által megküldött adatok alapján havonta elkészíti a bérfeladást, a kapcsolódó főkönyvi számlákat egyezteti.
    • Gondoskodik a közgyűlés tagjai tiszteletdíjának, juttatásainak, költségtérítéseinek számfejtéséhez szükséges adatszolgáltatásról és a folyósításáról a Titkársági és Szervezési Iroda adatszolgáltatása alapján.
    • Gondoskodik az illetmény, a bér, tiszteletdíj, megbízási díj, és egyéb személyi jellegű kifizetések számfejtéséről, az ehhez kapcsolódó nyilvántartások vezetéséről, a szükséges egyeztetések elvégzéséről.
    • Koordinálja a leltározási és a selejtezési feladatokat, az egyes irodákkal együttműködve.
    • Vezeti a befizetendő általános forgalmi adó megállapításához szükséges nyilvántartást.
    • Ellátja az áfá-val kapcsolatos pénzügyi és nyilvántartási feladatokat. Elkészíti az áfa bevallásokat, gondoskodik azok befizetéséről, illetve visszaigényléséről.
    • Gondoskodik a pályázaton nyert támogatások lehívásáról a felmerülő számlanyitási feladatokról.
    • Együttműködik a megbízott belső ellenőr iránymutatása alapján az éves belső ellenőrzési tervek, valamint jelentések előterjesztéseinek összeállításában.
    • Közreműködik az Állami Számvevőszék ellenőrzéseivel kapcsolatos adatszolgáltatásban.
    • Ellátja a jogszabályok és belső szabályzatok által előírt pénzügyi és számviteli feladatok végrehajtását.
    • Figyelemmel kíséri a szerződéses jogviszonyból adódó követeléseket és kötelezettségeket, valamint azok határidőre történő teljesítését.
    • Működteti a házipénztárt, lebonyolítja a banki forgalmat.
    • Ellátja az analitikus nyilvántartások vezetését.
    • Ellátja a jogszabályi változásokkal összhangban az iroda belső szabályozásai módosításának, az új szabályzatok tervezetének előkészítését.
    • Elkészíti a munkáltatói keresetigazolásokat.
    • Elkészíti a közfoglalkoztatottakra vonatkozó támogatás havonkénti igénylésével kapcsolatos elszámolásokat.
    • Segíti a Megyeháza társasház ellátó szervezetében képviselő személy munkáját.
    • Gondoskodik a Veszprém Megyei Önkormányzat és a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal Kincstári Kártya szabályzatában megfogalmazott rendelkezések betartásáról, a kincstári kártyák használatával és elszámolásával kapcsolatos feladatok maradéktalan teljesüléséről.
    • Hatékonyan részt vesz és elősegíti a pályázatok lebonyolítását, a Projekt Irodával szorosan együttműködik a pályázatokkal kapcsolatos adatszolgáltatás, elszámolás, végrehajtás tekintetében.

    Beszerzés:

    • A közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzések esetében ellátja az ingatlanokkal kapcsolatos felújítási-, fejlesztési- és karbantartási beruházások, beszerzések és szolgáltatás megrendelések esetében a vagyongazdálkodási feladatokat.

    Közbeszerzés: 

    • Megbízott közbeszerzési-jogi szakértő segítségével koordinálja a közbeszerzési eljárások előkészítését és lebonyolítását.
    • Évente elkészíti a közbeszerzési tervet és annak módosításait, meghatározza a lebonyolítandó közbeszerzési eljárások fajtáját.
    • Nyilvántartást vezet valamennyi közbeszerzésről. Figyelemmel kíséri a beszerzéseket a nemzeti értékhatár elérését érintően. Évente beszámolót készít a közbeszerzések megvalósulásáról.

    Vagyongazdálkodás: 

    • Ellátja az önkormányzat és hivatala vagyongazdálkodásával és hasznosításával kapcsolatos feladatokat.
    • Kezeli a megyei önkormányzat vagyonának biztosítására vonatkozó szerződésállományt, és ellátja az ebből adódó feladatokat.
    • Az irodák javaslatai alapján elkészíti a megyei önkormányzat közép- és hosszútávú vagyongazdálkodási tervét.
    • Javaslatot készít az önkormányzat éves költségvetéséhez.
    • Elkészíti a kötendő bérleti szerződéseket, figyelemmel kíséri azok teljesítését.
    • Gondoskodik az önkormányzat vagyontárgyai értékesítésének előkészítéséről, az értékesítés lebonyolításáról.
    • Gondoskodik a megyei önkormányzat ingatlanvagyonára vonatkozó ingatlankataszter vezetéséről.
    • A megyei önkormányzat tulajdonában álló ingatlanok műszaki állapotát folyamatosan figyelemmel kíséri, felméri a felújítási, fejlesztési és karbantartási igényeket, előkészíti az ezekkel összefüggő döntéseket. Szervezi, irányítja és ellenőrzi az ingatlanok állagának megóvásával, felújításával összefüggő műszaki feladatokat.
    • Szakmai programot, beruházási javaslatot, megvalósíthatósági tanulmányokat készít(tet) döntés-előkészítő szerepében.
    • Feltárja és elemzi a beruházások megvalósításánál fellépő kockázatokat.
    • Lebonyolít(tat)ja az ingatlan beruházások kivitelezését.
    • Együttműködik és képviseli a beruházói érdekeket mind a saját lebonyolításban végzett beruházások esetében, mind a megbízott lebonyolító munkáját segítve.
    • Ellátja az eszköznyilvántartással kapcsolatos adminisztratív feladatokat.
    • Gondoskodik az elkészült beruházások megyei önkormányzat vagyonában történő feltüntetéséről, földhivatali bejegyzéséről.

  • Önkormányzati Iroda

    Diószeginé Tímár Hajnalka
    irodavezető
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 351
    Közvetlen szám: 545-034
    FAX szám: 545-035
    E-mail: dioszegine(kukac)vpmegye.hu

    Cseh György
    informatikus
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 131
    Közvetlen szám: 545-073
    E-mail: cseh.gyorgy(kukac)vpmegye.hu

    Halmi-Tóth Mónika
    önkormányzati referens
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 155
    Közvetlen szám: 545-044
    E-mail: halmi-toth.monika(kukac)vpmegye.hu

    Dr. Hideg-Göblyös Rita
    jogtanácsos
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 157
    Közvetlen szám: 545-075
    E-mail: hideg-goblyos.rita(kukac)vpmegye.hu

    Majerikné Bánó Katalin
    humánpolitikai referens
    Hivatali fõszám: 88/545-000 Mellék: 160
    Közvetlen szám: 545-028
    E-mail: majerikné.katalin(kukac)vpmegye.hu

    Vipler Emőke
    iktató-ügyintéző
    Hivatali fõszám: 88/545-000 Mellék: 162
    Közvetlen szám: 545-021
    E-mail: vipler.emoke(kukac)vpmegye.hu


    Önkormányzati Iroda feladatai

    • Gondoskodik a megyei önkormányzat a megyei nemzetiségi önkormányzatok közgyűlése és bizottságai üléseinek előkészítéséről, szervezéséről és lebonyolításáról, az ülések jegyzőkönyveinek elkészítéséről, a jegyzőkönyveknek és a döntéseknek az érintettek részére történő továbbításáról, a döntések nyilvántartásáról.
    • Részt vesz a nemzetiségi önkormányzatok vezetőinek és tagjainak képzésében és folyamatosan kapcsolatot tart a szervezetek vezetőivel és munkatársaival.
    • Figyelemmel kíséri a közgyűlésen és a bizottsági üléseken az SZMSZ módosítására vonatkozó észrevételeket, gondoskodik ezek nyilvántartásáról és a módosító javaslatok megszövegezéséről.
    • Elkészíti a megyei közgyűlés üléseire a lejárt határidejű testületi döntések végrehajtásáról adott jelentést, valamint a fontosabb eseményekről szóló tájékoztatót.
    • Előkészíti és szervezi a bírósági ülnökök választásával kapcsolatos feladatokat.
    • A Titkársági és Szervezési Iroda közreműködésével szervezi a megyei önkormányzat nemzeti és önkormányzati ünnepeinek megrendezését, gondoskodik az önkormányzati rendezvények, fogadások, konferenciák, kitüntetés átadási ünnepségek lebonyolításáról.
    • Gondoskodik a jegyző tevékenységének szervezéséről, segíti feladatai ellátását.
    • Ellátja - külön intézkedésben foglaltak szerint - a megyei önkormányzat honlapjának szerkesztésével kapcsolatos feladatokat.
    • Ellátja a megyei jegyző iránymutatása alapján az önkormányzat és a hivatal működésével kapcsolatos jogi vonatkozású ügyek intézését.
    • Véleményezi, illetve elkészíti az önkormányzat és a hivatal által kötendő szerződések tervezetét.
    • Közreműködik a megyei önkormányzat rendeletei tervezetének elkészítésében, szükség esetén javaslatot tesz e rendeletek módosítására.
    • Gondoskodik az önkormányzati rendeletek Integrált Jogalkotási Rendszerben (loc-lex) történő szerkesztéséről, hatályosításáról, publikálásáról.
    • Ellátja a jogharmonizációs tevékenységet a helyi rendeletek vonatkozásában.
    • Részt vesz a közgyűlési és bizottsági előterjesztések jogszerűségének vizsgálatában.
    • Előkészíti a közgyűlés elnökének hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyekben hozott döntéseit.
    • Szakmailag segíti az Ügyrendi Bizottság tevékenységét.
    • Ellátja az iratkezelési szabályzatban foglaltak szerint a hivatal, valamint a megyei nemzetiségi önkormányzatok, ügyiratkezeléssel és irattározással kapcsolatos feladatait.
    • Figyelemmel kíséri az ügyiratkezelés szabályainak betartását.
    • Átveszi és továbbítja a hivatali és önkormányzati postai küldeményeket.

    Humánpolitikai feladatok: 

    • Ellátja a megyei díjak adományozására vonatkozó javaslatok döntés-előkészítési feladatait, szervezi a kitüntetéseket megjelenítő tárgyak elkészíttetését. Vezeti a közgyűlés által alapított kitüntetések, díjak adományozásához kapcsolódó nyilvántartásokat, ellátja a miniszteri, vagy ennél magasabb szintű kitüntetések adományozására vonatkozó javaslattétellel kapcsolatos adminisztratív teendőket.
    • Ellátja a hivatalban felmerülő humánpolitikai feladatokat, gondoskodik a hivatal dolgozói személyzeti és munkaügyeinek intézéséről.
    • Elkészíti a hivatal dolgozóira vonatkozó munkajogi szabályzatokat, a tartalmukat érintő jogszabályi változások esetén gondoskodik átdolgozásukról.
    • Ellátja a közfoglalkoztatással kapcsolatos személyzeti feladatokat és munkaügyeinek intézést.
    • Ellátja az üzemorvos megbízásával kapcsolatos feladatokat.
    • Gondoskodik az önkormányzati képviselő és a vele közös háztartásban élő házas-, vagy élettársa, valamint gyermeke(i) vagyonnyilatkozatának őrzéséről és ellátja a nyilvántartással kapcsolatos adminisztrációs feladatokat.
    • Az Európai Parlament és a Tanács a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679 rendelete (a továbbiakban: GDPR), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján segíti a Hivatalt, mint adatkezelőt a személyes adatok kezelésével, védelmével kapcsolatos kérdésekben, ellenőrzi a GDPR-ban foglaltak betartását, kapcsolatot tart és együttműködik az érintett személlyel, kapcsolatot tart és együttműködik a felügyeleti hatósággal.

    Informatikai feladatok: 

    Az informatikus

    • Szervezi a hivatal informatikai hálózatának működtetését és fejlesztését.
    • Gondoskodik a hivatal üzemeltetési és adatvédelmi szabályzatában foglaltak betartásáról.
    • Részt vesz az információbiztonsággal kapcsolatos feladatok elvégzésében.

    Bizottsági feladatok: 

    • Ellátja a Veszprém Megyei Értéktár működtetésével kapcsolatos titkársági feladatokat és a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság titkári feladatait.
    • Ellátja a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Bizottság titkári feladatait.

    Egyéb feladatok: 

    • Működteti az IP alapú telefonközpontot, közreműködik az egyéb rendezvények lebonyolításában.
    • Részt vesz a hivatal működéséhez szükséges dologi feltételek biztosításában, az e körben felmerülő igények felmérésében.
    • Koordinálja a megyei önkormányzat gazdasági programjának elkészítését.
    • Ellátja az önkormányzat és a hivatal működésével kapcsolatos beszerzői tevékenységet, ezzel összefüggően meghatározott feladatokat.
    • A 1993. évi III. törvény 60. § (8) bekezdése alapján ellátja a falugondnoki, illetve tanyagondnoki képzés szervezését a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter által jóváhagyott képzési program alapján.

  • Projekt Iroda

    Bognár Csaba
    pályázati koordinátor
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 172
    Közvetlen szám: 545-030
    E-mail: bognár.csaba(kukac)vpmegye.hu

    Jóna Bernadett
    pályázati koordinátor
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 202
    Közvetlen szám: 545-095
    E-mail: jona.bernadett(kukac)vpmegye.hu

    Lents Zoltán
    pályázati koordinátor
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 156
    Közvetlen szám: 545-088
    E-mail: lents.zoltan(kukac)vpmegye.hu

    Páhyné Siki Viktória
    pályázati koordinátor
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 504
    Közvetlen szám: 545-014
    E-mail: pahyne.viktoria(kukac)vpmegye.hu

    Rauch Barbara
    pályázati koordinátor
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 502
    Közvetlen szám: 545-025
    E-mail: rauch.barbara(kukac)vpmegye.hu

    Torma Jozefina
    pályázati koordinátor
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 158
    Közvetlen szám: 545-094
    E-mail: torma.jozefina(kukac)vpmegye.hu


    Projekt Iroda feladatai 

    Pályázatok figyelése, készítése, menedzselése: 

    • A megyei önkormányzat feladatkörében felkutatja a kapcsolódó uniós és hazai pályázati lehetőségeket, arról folyamatosan tájékoztatja a hivatal vezetését.
    • Kijelölt projektek esetében elkészíti (elkészítteti) a pályázatot, javaslatot tesz a projekt-teamre, a külső-belső kommunikáció megszervezésére.
    • Külső pályázatíró bevonása esetén folyamatosan kapcsolatot tart, ellenőrzi a pályázatírói munkát.
    • Sikeres pályázat esetén közreműködik a támogatási szerződés megkötésében.
    • Elvégzi a projektek menedzsment feladatait a megkötött megállapodások alapján.
    • A projektmenedzsmenti feladatok:
      • irányítja a projektmenedzsment szervezet munkatársainak munkáját, ellenőrzi a projektmenedzsment szervezet munkatársait;
      • pénzügyi, szakmai előrehaladás nyomon követése;
      • műszaki, szakmai tartalom változásának kezelése (EPTK, KSZ);
      • módosítási igények (változás bejelentés, szerződésmódosítás) kezelése, benyújtás EPTK-n keresztül, kapcsolódó hiánypótlás kezelése, benyújtása;
      • személyes/helyszíni egyeztetés biztosítása a mérföldkövek szerint elvárt készültség ellenőrzése céljából;
      • folyamatos egyeztetés a mérföldkövekben vállalt tevékenységek teljesítését követően benyújtandó szakmai beszámoló és kifizetési igénylés módjáról, időpontjáról, összegéről;
      • szakmai beszámolók összeállítása és EPTK-ban történő rögzítése a Települési Önkormányzat adatszolgáltatása alapján;
      • záró beszámoló összeállítása és EPTK-ban történő rögzítése a Települési Önkormányzat adatszolgáltatása alapján;
      • esetleges hiánypótlások kezelése és összeállítása;
      • építési beruházás esetén a Települési Önkormányzat, mint beruházó által nyitott e-napló nyomon követése, ellenőrzése;
      • szükség esetén jogi tanácsadás szervezése a Települési Önkormányzatnak, a szerződések szakszerű megkötésének támogatása és betartatása;
      • a megvalósítással, elszámolással, az előrehaladás értékelésével és felügyeletével, monitoringgal kapcsolatos szakértői tanácsadás;
      • szakmai felügyelet és támogatás a kötelező nyilvánosság biztosításával kapcsolatos teendők ellátásával kapcsolatban;
      • szakmai felügyelet és támogatás a kivitelezés kapcsán szükséges adminisztratív feladatok ellátásában, a projekt céljainak megfelelő, minőségi munkavégzés kapcsán;
      • a projekt keretében tervezett beszerzési eljárások teljes körű előkészítése és lebonyolítása a Ptk. előírásai, valamint a Települési Önkormányzat Beszerzési Szabályzatában foglaltak szerint. A feladatok ellátása az alábbi tevékenységekre terjed ki:
      • a beszerzési eljárás ajánlatételi felhívásának, valamint iratmintáinak elkészítése, egyeztetve a Települési Önkormányzattal;
      • ajánlattételi határidőben a felkért gazdasági szereplőktől beérkezett kérdések megválaszolása, egyeztetve a Települési Önkormányzattal;
      • az ajánlattételi felhívások kiküldése a Települési Önkormányzat által megjelölt, alkalmas gazdasági szereplők részére, a benyújtott ajánlatok átvétele, bontása;
      • szükség esetén hiánypótlási felhívás elkészítése egyeztetve a Települési Önkormányzattal;
      • benyújtott ajánlatok vizsgálata, értékelésre vonatkozó javaslattétel;
      • döntési javaslat előkészítése, egyeztetve Települési Önkormányzattal;
      • a Települési Önkormányzat döntése alapján a szerződéstervezet előkészítése;
      • a fenti, érdemi feladatokhoz kapcsolódó adminisztratív tevékenység ellátása.
      • helyszíni ellenőrzésnél személyes jelenlét biztosítása, illetve szakmai segítség nyújtása;
      • projektmenedzsmenti tevékenység teljes körű dokumentációjának kezelése: munkaköri leírás kiegészítések, bérek és járulékok, azok kifizetését igazoló dokumentumok, bérösszesítők, munkaidő-kimutatások papír alapú kezelése, digitalizálása;
      • Települési Önkormányzat által megküldött pénzügyi, szakmai bizonylatok áttekintése, véleményezése, folyamatos pénzügyi kontroll gyakorlása;
      • a beszámoló és kapcsolódó elszámolás elfogadását követően a projektmenedzsment szervezet részére átadott eredeti dokumentumok visszajuttatása a Települési Önkormányzat részére, melyek megőrzése a fenntartási időszak végéig a Települési Önkormányzat feladata;
      • a kötelező nyilvánosság keretében vállalt tevékenységek megvalósítása során tanácsadás, segítségnyújtás, a KTK 2020 szerinti előírások teljesülésének ellenőrzése;
      • fotódokumentáció készítésének ellenőrzése, bekérése a Települési Önkormányzattól;
      • a helyszíni ellenőrzésekre történő felkészülés segítése, dokumentáció összeállítása;
      • ellenőrzések során előírt hiánypótlások teljesítésének támogatása;
      • a finanszírozás tervezése;
      • a pénzügyi teljesítések felügyelete;
      • a Települési Önkormányzat által befogadott számlák elszámolhatóságának ellenőrzése;
      • a Települési Önkormányzat adatszolgáltatása alapján a projekt időszakos kifizetési kérelmeinek elkészítése és az EPTK-ban történő rögzítése;
      • a projekt költségvetésének állandó nyomon követése;
      • a Települési Önkormányzat által megküldött pénzügyi bizonylatok áttekintése, véleményezése, folyamatos pénzügyi kontroll gyakorlása;
      • a Települési Önkormányzat által megküldött alátámasztó dokumentumok, bizonylatok eljárásrend szerinti – a 272/2014 (XI.5.) Korm. rendelet 4. melléklete szerinti dokumentum mátrix alapján - ellenőrzés;
      • ellenőrzések során előírt hiánypótlások teljesítésének támogatása.
    • Megtervezi a projektkommunikációt.
    • Folyamatosan kapcsolatot tart a közreműködő szervezettel, amennyiben szükséges az Irányító Hatósággal.
    • Folyamatosan ellenőrzi a pályázatban megjelölt indikátorok megvalósulását.
    • Részt vesz a projektek során felmerülő költségvetés tervezési, elszámolási, pénzügyi adatszolgáltatási folyamatok szabályosságának biztosításában.
    • Főkönyvi könyvelés nyomon követése és rendszeres ellenőrzése a projekt teljes megvalósítási szakaszában a Gazdasági Irodával együttműködve.
    • Pályázati és projektnyilvántartás vezetése.
    • Egységes projektmódszertan kidolgozása, karbantartása és folyamatos továbbfejlesztése.
    • A folyamatban lévő pályázati munka hivatali számítógépes hálózaton történő naprakész figyelésére adatbázist dolgoz ki és folyamatosan karbantartja.
    • Az adatbázisban nyilvántartott adatokról – a saját és a megbízás alapján végzett projektek fizikai és pénzügyi eredményeiről – információt szolgáltat az érintett irodák részére.
    • A pályázatok lebonyolítása során szorosan együttműködik a Gazdasági Irodával a pályázatokkal kapcsolatos adatszolgáltatás, elszámolás, végrehajtás tekintetében.

  • Titkársági és Szervezési Iroda

    Lóth-Széles Vivien Fanni
    irodavezető
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 161
    Közvetlen szám: 545-011
    FAX szám: 545-012
    E-mail: elnoki.titkarsag(kukac)vpmegye.hu, szeles.vivien(kukac)vpmegye.hu
     
    Nagy-Tóth Petra Ágnes
    titkársági referens
    Hivatali főszám: 88/545-000 Mellék: 200
    Közvetlen szám: 545-015
    E-mail: nagy-toth.petra(kukac)vpmegye.hu
     
    Zsebe Péter
    titkársági referens
    Hivatali fõszám: 88/545-000 Mellék: 105
    Közvetlen szám: 545-032
    E-mail: zsebe.peter(kukac)vpmegye.hu

    Titkársági és Szervezési Iroda feladatai 

    • Gondoskodik a megyei közgyűlés elnöke és alelnöke tevékenységének, hivatalos programjának szervezéséről, a vezetői feladataik ellátásához szükséges feltételek biztosításáról, segíti feladataik ellátását, összehangolja az elnöki, alelnöki belső hivatali egyeztetéseket és a külső partneri megkereséseket.
    • Külső szakértő közreműködésével koordinálja és szervezi az elnök és az alelnök munkájához kapcsolódó sajtó és kommunikációs feladatokat, előkészíti az elnöki programok háttéranyagait, a hozzá kapcsolódó sajtómegjelenéseket.
    • Folyamatosan figyelemmel kíséri a megye sajtóprezentációját, a megjelenésekből sajtószemlét készít.
    • Előkészíti a nemzetközi együttműködési megállapodásokat, nyilvántartja és folyamatosan figyelemmel kíséri a megállapodásokban foglaltak megvalósulását.
    • Elkészíti az önkormányzat és a hivatal nemzetközi programtervét és a végrehajtásról szóló beszámolót. Információt biztosít a nemzetközi kapcsolatokról a közgyűlés tagjainak, valamint a hivatalnak.
    • Szervezi a megyei önkormányzat nemzetközi kapcsolatait, az önkormányzati delegációk kiutazását, illetve a külföldi delegációk fogadását és gondoskodik programjaik összeállításáról és lebonyolításáról.
    • Kapcsolatot tart az európai szervezetek, intézmények képviseleteivel székhelyükön (külföldön és Magyarországon).
    • Figyelemmel kíséri az Európai Unió dokumentumait, eseményeit, a kiírt pályázatokat.
    • Ellátja a megyei önkormányzat sportfeladatait, szervezi a hazai és a nemzetközi sportkapcsolatokat. Rendszeres kapcsolatot tart fenn az ifjúsági és sport szervezetekkel, az országos ifjúsági és sportszervezetekkel, a Veszprém Megyei Sportszövetséggel, a Veszprém Megyei Diáksport Egyesülettel, és a megyei sportszervezetek képviselőivel.
    • Együttműködik a sportszervezetekkel, a megyei sportági szakszövetségekkel. Közreműködik a sportszakemberek képzésében és továbbképzésében.
    • Segíti és kezdeményezi a sportági és iskolai területi versenyrendszerek kialakítását, sportrendezvények lebonyolítását. Kiemelt figyelmet fordít a családok sportjára, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, valamint a fogyatékosok sportjára.
    • Ellátja az állami sport információs adatszolgáltatással összefüggő területi feladatokat.
    • Kezdeményezően lép fel a sport népszerűsítésében, a mozgás gazdag életmóddal kapcsolatos sporttudományos felvilágosító tevékenység szervezésében,
    • Közreműködik a sportorvosi tevékenység feltételeinek biztosításában.
    • Előkészíti a sport célú feladatok számára rendelkezésre álló összeg elosztására a felosztási javaslatot, és kezeli a kiírt pályázatokat.
    • Figyelemmel kíséri és előkészíti az európai uniós és az országos sport és ifjúsági célú pályázatokat.
    • Szervezi a hivatali sportrendezvényeket.
    • Segíti a megyében működő nemzetiségi szervezetek munkáját. Előkészíti ezen szervezetek esetleges anyagi támogatására vonatkozó javaslatokat, szervezi a döntések végrehajtását.
    • Gondoskodik a képviselők ügyviteli feladatainak ellátásáról, és tevékenységük ellátásához képviselői irodát biztosít.
    • Ellátja a képviselői iroda használatával kapcsolatos feladatokat a megyei közgyűlés tagjai, a hivatal és a Megyeházán működő hivatalok dolgozói részére.
    • Segíti az elnök tevékenységét az országos államigazgatási feladatok helyi irányításában és végrehajtásában.
    • Vezeti az önkormányzat és a hivatal által megkötött szerződések nyilvántartását.
    • Előkészíti a megyei jelképek használatának engedélyezésére vonatkozó közgyűlési elnöki döntéseket.
    • Részt vesz a megyei önkormányzat és a hivatal hivatalos eseményei, ünnepi alkalmai, és egyéb rendezvényei szervezési feladataiban.
    • Részt vesz az önkormányzat működését elősegítő Európai Uniós pályázatokban, illetve a Projekt Irodával közösen a 2014-2020 és a 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014 (XI.5.) Korm.rendeletben, valamint a 256/2021. (VI.18.) Korm. rendeletben foglalt megyei önkormányzatra háruló feladatokban.
    • Részt vesz a megyék közötti kapcsolatok szervezésében.

    Idegenforgalmi feladatok:

    • Előkészíti az idegenforgalom területi érdekeinek az országos érdekekkel történő összehangolását elősegítő javaslatokat, döntéseket.
    • Gondoskodik az idegenforgalmi értékek feltárásáról, bemutatásáról, propagálásáról, általános és tematikus kiadványokat készít és jelentet meg.
    • Előkészíti az idegenforgalommal kapcsolatos közgyűlési, bizottsági előterjesztéseket, idegenforgalmi fejlesztési koncepciók, tervek véleményezését.
    • Elemzi a megye idegenforgalmának alakulását, részt vesz a megyei turisztikai adatbázis korszerűsítésében.
    • Figyelemmel kíséri és előkészíti az európai uniós és az országos turisztikai, idegenforgalmi célú pályázatokat.

    Bizottsági feladatok: 

    • Ellátja az Ügyrendi Bizottság és a Pénzügyi, Területfejlesztési és Területrendezési Bizottság titkári feladatait.
    • Részt vesz a „A tiszta és virágos Veszprém megyéért” közterületszépítési verseny lebonyolításában.

    Egyéb feladatok: 

    • Gondoskodik az elnöki, alelnöki titkárság reprezentációjának ellátásáról.
    • Részt vesz az önkormányzat és a hivatal működésével kapcsolatos beszerzői tevékenységgel kapcsolatos feladatok ellátásában.
    • Gondoskodik a hivatali gépkocsik üzemeltetéséről.
    • Gondoskodik a hivatal és a közgyűlés működéséhez szükséges gondnoki jellegű feladatok ellátásáról.
    • Nyilvántartja a megyei közgyűlés tagjai testületi üléseken, valamint más rendezvényeken való megjelenését, adatot szolgáltat a képviselők tiszteletdíja és költségtérítése kifizetéséhez.

  • 8200 Veszprém, Megyeház tér 1

  • Telefon: (+36 88) 545 000

  • Telefax: (+36 88) 545-012

  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Nyitvatartás: H-Cs: 7:30-16:00 P: 7:30-13:30